Duna-Aszfalt - Napelempark pénzugyi és technikai tervezése

A projektről

Feladatunk barnamezős területre telepített napelempark műszaki és pénzügyi tervezése volt a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. öt különböző telephelyén. A tervezés céljakéntaz energiahozamok és a pénzügyi mutatók (pl. IRR - belső megtérülési ráta) maximalizálása mellett a műszaki kockázatokat kapacitáskorlátos helyszíneken kellett mérlegelni. Teszteltük, hogy az egytengelyes napkövető, a kelet-nyugati vagy a sima déli tájolású tartószerkezettel kivitelezett naperőmű a hatékonyabb.

Lehetőség

Ügyfelünknek számos szempontból kifizetődő a projekt megvalósítása, hiszen a parlagon álló, barnamezős területek sokkal jobb kihasználását adja majd a naperőmű. Ezeken a területeken lehetőség nyílik közvetlenül a szomszédos fogyasztóknak innovatív árambeszerzési forrás felajánlására, ami jobb üzlet, mint visszatáplálni a közcélú hálózatba.

Kihívások

Az 5 különböző helyszínt 8 különböző szcenárióban kellett vizsgálnunk. Figyelembe kellett venni a rendelkezésre álló hálózati kapacitást, valamint a domborzati hatásokat, az épített és természetes környezet hatásait, valamint a porhatást is. Barnamezős területeken a földben lévő közműveket, gázvezetékeket kell figyelembe venni, mert sok esetben nem megfelelően dokumentált a földben található vezetékek elhelyezése. Több típusú tartószerkezetet is számításba kellett venni, hiszen a tényleges megvalósíthatóság a részletes talajmechanika függvénye. Beszállítói összehasonlításként, még gyártásban nem lévő napelemmodul adataival kellett számolnunk. A megfelelő modellezéshez több mint 100 paraméterre volt szükség.

Megoldás

A megoldást különböző műszaki forgatókönyvek szoftveres összehasonlítása jelentette. Ezek közé tartozott a tiszta déli tájolás, a kelet-nyugati tájolás, valamint az egytengelyes napkövető rendszerek energia hozamának összevetése minden helyszínen.